Nem sodródok az árral,
Minden percért küzdök,
Nemtudom feladni,
Gondok, az őrületbe űztök!
Tán jobb lenne egy zárt cellában,
Négy fal között a gumiszobában,
Egyedül az őrült gondolatokkal,
Mostmár más küzdjön a gondokkal.

Egy gombot megnyomok, hopp megállt minden,
Még egy nyomás, és visszapörög a létem,
A fogantatás pillanata előtt állok,
Anyáméknak nemet intek, erre nem vágyok.
Hagyjatok elfolyni, ne hozzatok a világra,
Sorsom a szenvedés lenne, túl nagy az ára.
Ezt ti sem kérhetitek tőlem, megértitek igaz?
Pár év múlva látjátok majd, jobb lett volna ha hallgattok rám.
Most tehetetlenül nézitek, ahogy pereg az életem,
Peregnek a könnyeim és nem halljátok nevetésem,
Majd a zárt szobában, majd ott röhögök őrülten,
Hajam kitéem, szemem véreres, ennyibe kerültem.
Nemtudtok csinálni semmit, sorsom elkerülhetetlen,
Mert ezért jöttem a világra....

Gyenge vagyok, pedig erősnek hisznek,
Egyedül nemtudok megbírkozni az élettel, bármit is hisztek.
De mivel nincs senki, aki megért, beleőrültem,
De legalább még élek...Gondoljátok egykedvűen.
Az életnek így mi értelme? Folyamatosan ezt kérdezem.
Régen megtettem, ma már nem teszem össze két kezem.
Nem fordulok az ég felé, nem várok csodákat,
Nem érdemlem, meg, nem vagyok más csak egy beteg állat.
Nem látom már a fényt, csak lapulok a sötétben
És várom, hogy ez az egész végre végetérjen